Hirdetés
Kiadványokkal segítik a fogyasztókat
2018. október 12. péntek, 07:30

energhivÚjabb fogyasztóvédelmi kiadványokat készített a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. A füzeteket a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatallal közösen szervezett sajtótájékoztató keretében mutatták be a hivatal munkatársai.

A tájékoztatón Berkó Attila kormánymegbízott elmondta: A megyei kormányhivatal kiemelten kezeli a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos kérdéseket és örömmel ad helyet minden olyan eseménynek, amely segítséget nyújt, hasznos tanácsokat, információkat ad az embereknek annak érdekében, hogy csökkentsék költségeiket. Ezek a kiadványok is sokat segítenek a családoknak tette hozzá.

A tájékoztatón a hivatal munkatársai elmondták a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elsődleges feladata, hogy felügyeli és szabályozza az energetikai és közműszektort, mindezt úgy, hogy a fogyasztók érdekeit tartják szem előtt.

A hivatal összesen hat tájékoztató füzetet készített, amelyekben a fogyasztók jogairól, a szabálytalan vételezés eseteiről, a felhasználóváltáskor kapcsolatos teendőkről, a különleges bánásmódban részesülő fogyasztókról, illetve a már említett kereskedőváltással és közműcsatlakozással kapcsolatban felmerülő kérdésekről esik szó.

A „Panasza van? Segítünk!” sorozat részeként a MEKH újabb két információs füzetet jelentetett meg a fogyasztók naprakész tájékoztatása érdekében. A két új kiadványt a megyei Kormányhivatallal közös sajtótájékoztatón kedden mutatták be a MEKH képviselői.

A legújabb fogyasztóvédelmi füzetek a kereskedőváltással és a közműcsatlakozással kapcsolatban felmerülő kérdésekre adnak választ.

Az 5-ös számú fogyasztóvédelmi kiadvány célja, hogy segítse az eligazodást a felhasználókkal kapcsolatban álló energia- és közműszolgáltatók között. A kiadvány röviden bemutatja a villamosenergia-, a földgáz-, a távhő- és a víziközmű-szolgáltatók működését, illetve tájékoztatást nyújt a földgáz- és villamosenergia-szolgáltatás esetén lehetséges kereskedőváltás folyamatáról, és kitér az egyetemes szolgáltatói és a versenypiaci szerződés közötti különbségekre.

A 6-os számú kiadvány azok számára hasznos, akik új közműcsatlakozás kialakítását tervezik. Az információs füzet betekintést nyújt a szerződéskötés, majd a csatlakozás kiépítésének és üzembe helyezésének folyamatára. A fogyasztóvédelmi füzet az ilyenkor szokásos ügyintézés menetét egy könnyen értelmezhető ábrával is szemlélteti.

A tájékoztatón elhangzott: évről évre csökkennek a fogyasztóvédelemhez eljutott panaszok, amelyek elsősorban az elszámolással, számlázással, díjfizetéssel, a méréssel kapcsolatosak.

(OrientPress)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Oktatás 2019

okt2019

belso kulsonemz

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • El kellene még egyszer olvasni a határozatot! Nem a helyi önkormányzat... Tovább...
  • Azért arra kíváncsi lennék, hogy a jövő évi két választást a köztisztv... Tovább...
  • Elszomorító, hogy ugyanazon a településen a Járási Hivatalban dolgozó ... Tovább...
  • Már minden közigazgatásban dolgozó tisztviselőnek megemelik-megem elté... Tovább...
  • Szép,szép csak éppen az önkormányzatokr ól feledkeztek meg megint.Úgy ... Tovább...
  • CSÓRÓ KÖZTISZTVISELŐ! A szakszervezet csak tököl ideje lenne már lépni... Tovább...
  • Mese habbal! Emellett az intézkedés tovább mélyíti a szakadékot a korm... Tovább...
  • Megy a harc,hogy a tornyházak,vagy az irodenegyedek főúti kereszteződé... Tovább...
  • Tisztelt polgármester társaim most ki fog elnézést kérni a megrágalmaz... Tovább...
  • Na, egy saller kiosztva a bíróknak is. Tovább...
  • Ez a cikk is arra mutat, hogy az önkormányzatok pénzügyi gyámságát kés... Tovább...
  • Olvasva az üggyel kapcsolatos megnyilatkozáso kat már látszik, hogy a ... Tovább...
  • Rendkívül lehangoló, hogy egy szakmai ügyből politikai bohózat lett. A... Tovább...
  • Hát a köztisztviselők kel mi lesz?!A 2008. évi illetményalap - 38.650.... Tovább...
  • A köztisztviselők pedig nem érdemelnek megbecsülést... .... Tovább...