Hirdetés
Orvosi ügyelet Edelényben: Fizessenek a kamuriasztások miatt
2018. szeptember 26. szerda, 08:00

orvosBorsod legszegényebb településein ezreket kell fizetnie annak, aki alaptalanul hívja ki az ügyeletet Edelényben, az orvosi ügyeletet fenntartó önkormányzat döntött így a múlt héten. A „kényelmi szolgáltatásokra" kiszabott díjak bevezetését a képviselők is megszavazták. Az alapellátás viszont alanyi jogon jár, így a döntés törvénytelen lehet – írja a hvg.hu.

Borsod tizenhat településén a „kényelmi szolgáltatásokért" az ellátási körzethez tartozóknak kétezer, az azon kívül élőknek négyezer forintot kell a jövőben fizetniük, a külföldiek tarifája nyolcezer forint, amennyiben kiderül, hogy indokolatlanul akarták igénybe venni az orvosi ügyeletet. 

Edelényben testületi ülésen döntöttek erről, a javaslatot Bárány Miklós, az ügyeletet ellátó kft. ügyvezetője azzal indokolta, hogy tapasztalataik szerint a hívások 60-80 százaléka indokolatlan, gyakran recepteket íratnak fel, vagy nincs kedvük kivárni a sort a napi háziorvosi rendelési időben. A döntést egyelőre az önkormányzat honlapján tették közzé, a Népszava úgy tudja, hogy akár törvénysértő is lehet a rendelkezés, valamint az országos tisztiorvosi szolgálat is vizsgálja az ügyet. A körzethez Borsod legszegényebb települései tartoznak.

Az Edelényi Központi Orvosi Ügyeletet fenntartó önkormányzat az Acu-Care Medical Kft.-vel kötött megbízási szerződést a feladatra még tavaly nyáron, miután az előző szolgáltató felmondott. A múlt heti ülésen lényegében az Edelényi Központi Orvosi Ügyelet szervezeti és működési szabályzatát módosították úgy, hogy az indokolatlannak bizonyuló riasztások miatt fizetniük kelljen az orvosi ügyeletért, a hívások megalapozottságáról az orvos dönthet.

Kaptak hideget és meleget is

„Minden beteg végezzen orvosi egyetemet? Honnan kellene tudnia valakinek, hogy a rosszulléte indokolja-e az ügyeletes orvos kihívását? Helyes elvek, de nincs jogalap" – nagyjából ehhez hasonló érvek sorakoznak a közösségi oldalon, ahol Edelény önkormányzata nyilvánosságra hozta a múlt heti, csütörtöki határozatot. Sokan azonban a döntés mellé álltak azzal, hogy valóban sokan csak idő híján - esetleg attól tartva, hogy sokat kell várakozniuk a hétköznapi rendelési időben - keresik fel vagy hívják telefonon az ügyeletes orvost.

„Késő éjszaka hívott bennünket egy férfi, hogy az édesanyja rosszul van. Kimentünk, a helyszínen meg kiderült, hogy a kedves mama jól van, mit sem tudott arról, hogy a kissé kapatos fia kihívta hozzá az ügyeletes orvost" – egy történet a sok közül, amely a valóban indokolatlan riasztások egyike. Ugyanakkor éppen ez az eset mutat arra is rá, hogy a gyakorlatban nem könnyű a „kényelmi szolgáltatás" díjának a kiszabása. Kivel fizettetnék meg a szóban forgó esetben? Hogyan és ki hajtaná azt be? De ez csak egy eset a sok közül.

Az egészségügyben dolgozók szintén a közösségi oldalon „elmondott" véleménye szerint eleve jogszabályellenes a díj kivetése, mivel az alapellátás alanyi jogon jár a törvények szerint. Egy szakember azt jegyezte meg a közösségi oldalon, hogy egy vizsgálat után megállapítható ugyan az indokolatlanság, de akkor legfeljebb hazaküldhetik az illetőt azzal, hogy menjen el rendelési időben a háziorvosához, vagy teljes térítést kérnek az ellátásért, de azt meg csak időben és térben elkülönülten lehetséges nyújtani.

Edelényben is küszködnek az ügyelet finanszírozásával

Tavaly tavasszal Edelényben az egyébként ott húsz éven át az orvosi ügyeletet ellátó szolgáltató azért mondta fel az önkormányzattal kötött szerződést, mert hiába kérte az önkormányzatot, hogy több pénzt adjon az állami normatíva mellé. Ráadásul azt a keveset is késve utalta az önkormányzat - legalábbis ez derül ki egy tavaly februári testületi ülésről készült jegyzőkönyvből. Ebben az áll, hogy a Bódva Med Kft. azzal fordult a képviselőkhöz, hogy az addigi 900 forint/fő/év díjat emeljék meg 1200 forint/fő/évre, mert az orvoshiány miatt sok egészségügyi szolgáltató a magasabb díjaival elcsábítja az orvosokat, és velük nem akar szerződni senki. Ezt a kérést nem teljesítette Edelény testülete, hanem azzal a javaslattal állt elő, hogy az Edelényi Kistérségi Többcélú Társulás keretében szervezzék meg az orvosi ügyeletet, majd írjanak ki erre a feladatra közbeszerzést.

A megoldás végül az lett, hogy egy márciusban alakult helyi céggel, az Acu-Care Medical Kft.-vel kötött az önkormányzat megbízási szerződést azzal, hogy az önkormányzat fenntartóként teljesíti az egyébként kötelező feladatot.

Nem sokáig maradt zavartalan az új formáció működése, már decemberben azzal fordult ugyanis az önkormányzat a helyi háziorvosokhoz, hogy a rendelési idejüket alakítsák úgy, hogy mindig legyen közülük valaki, aki reggel hét órakor már rendel, és mindig legyen a városban délután ötig rendelő orvos. A testületnek küldött válaszokból az derült ki, hogy a városban dolgozó orvosok túlterheltek, illetve a Munka Törvénykönyvben meghatározott heti negyven órás munkaidőt nem kívánják túllépni.

Egy másik helyi orvos válaszában kifejti, hogy a hátrányos helyzetű térségekben sokkal több az esetszám egy ügyeletben, mint másutt, szerinte míg Őriszentpéteren napi 5-15, addig Edelényben 35-60. Ráadásul, a levél írója szerint itt napi konfliktusokkal is számolniuk kell az ügyeletet ellátóknak. Egy harmadik orvos pedig azt is hozzáfűzi a levélben elküldött véleményéhez, hogy talán egyszerűbb lett volna, ha az önkormányzat mélyebben a zsebébe nyúl, és az előző szolgáltató kérését teljesíti, magyarul felemeli az ügyeleti díjat 900 forintról 1200 forintra.

Nagyjából ezek lehettek az előzményei az Edelényben kialakult helyzetnek, annak, hogy most az indokolatlan ügyeleti riasztás megfizettetéséről döntött a testület.

Mennyi az annyi?

Szintén az előterjesztésből derül ki az is, hogy a kényszerűen tavaly tavasszal felbontott szerződés után az új szolgáltató négymillió forintért vállalta a tizenhat település majd húszezer lakosának sürgősségi ügyeleti ellátását. Ez azt jelenti, hogy ennek a felét lakosság arányosan az állam finanszírozza, a másik felét, szintén a lakosok arányában az önkormányzatok teszik hozzá. Edelénynek ez a 9500 lakosa után majdnem egymillió forint, a 78 lakosú Irotának pedig havi 7-8000 forintjába kerül.

Csak összehasonlításképpen, Gödöllő másik három településsel együtt írt ki közbeszerzést erre a feladatra, egy magánszolgáltatóval kötöttek szerződést 36 hónapra 207 millió forint költséggel. Ezt a pénzt a szolgáltató az állami finanszírozáson felül kérte az egyébként összesen 55 ezer lakos ellátásáért. Kicsit számolgatva az jön ki, hogy a fővárosi agglomerációban, a négy település ügyeleti ellátására ugyanúgy 100 forint jut a lakosokra az önkormányzati büdzséből, mint amennyit a borsodi településeknek hozzá kell tenniük. Ráadásul az edelényi ügyeletesnek 16 településre kell kimennie, ha hívják, néhány esetben akár fél órás utat kell megtennie oda és vissza. Irotán vagy Hangácson valószínűleg kevesebben pattannak autóba, hogy családtagjukat elvigyék az ügyeletre, ha éppen úgy adódik.

A kisebb települések nagy kínlódás árán tudják csakk előteremteni az ügyeletek megszervezéséhez szükséges pénzt, főként úgy, hogy vannak térségek, ahová lasszóval kell fogni az orvosokat. Valószínűleg magasabb díjazással lehetne odacsábítani őket, az ehhez szükséges pénzt pedig nem a leghátrányosabb térségek lakóin kellene bevasalni. Ahogy a közösségi oldalon az egyik hozzászóló megjegyezte, a kellő tájékoztatáshoz bőven lenne óriásplakáthely.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Oktatás 2019

okt2019

belso kulsonemz

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • hi!,I love your writing so much! share we keep up a correspondence ext... Tovább...
  • You will need a company that charges a great rate. Fluid that affects ... Tovább...
  • El kellene még egyszer olvasni a határozatot! Nem a helyi önkormányzat... Tovább...
  • Azért arra kíváncsi lennék, hogy a jövő évi két választást a köztisztv... Tovább...
  • Elszomorító, hogy ugyanazon a településen a Járási Hivatalban dolgozó ... Tovább...
  • Már minden közigazgatásban dolgozó tisztviselőnek megemelik-megem elté... Tovább...
  • Szép,szép csak éppen az önkormányzatokr ól feledkeztek meg megint.Úgy ... Tovább...
  • CSÓRÓ KÖZTISZTVISELŐ! A szakszervezet csak tököl ideje lenne már lépni... Tovább...
  • Mese habbal! Emellett az intézkedés tovább mélyíti a szakadékot a korm... Tovább...
  • Megy a harc,hogy a tornyházak,vagy az irodenegyedek főúti kereszteződé... Tovább...
  • Tisztelt polgármester társaim most ki fog elnézést kérni a megrágalmaz... Tovább...
  • Na, egy saller kiosztva a bíróknak is. Tovább...
  • Ez a cikk is arra mutat, hogy az önkormányzatok pénzügyi gyámságát kés... Tovább...
  • Olvasva az üggyel kapcsolatos megnyilatkozáso kat már látszik, hogy a ... Tovább...
  • Rendkívül lehangoló, hogy egy szakmai ügyből politikai bohózat lett. A... Tovább...