Hirdetés
Még nem dőlt el, mi lesz a cafetéria jövője
2018. július 13. péntek, 08:00

penz6Háttérszámításokat végez a kormány a béren kívüli juttatások munkaadók és a munkavállalói érdekképviseletek által javasolt megtartásáról – derült ki a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF).

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke elmondta: a kormány megfontolta a munkaadói és a munkavállalói oldal álláspontját, ráadásul önkormányzati képviselői javaslatok is érkeztek a cafetériarendszer bizonyos elemei­nek megtartására.

Az érdekképviseletek az utazási, a mobilitási, a lakhatási, az iskolakezdési, a diák- és lakáshitel-törlesztési, valamint az öngondoskodást segítő béren kívüli juttatási elemek adókedvezményének megtartását kérik a kormánytól.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke megkeresésünkre kiemelte: az érdekképviseletek tájékoztatást kaptak a szociális hozzájárulási adó csökkentésének lépéseiről. A munkaadói teher abban az esetben csökkenhet januártól, ha a reálkereset-növekedés bőven meghaladja a 10 százalék feletti szintet az év nagy részében, vagy a bérmegállapodásban foglaltakat valamilyen formában ősszel újratárgyalják.

Az elnök ugyanakkor kedvezőnek nevezte, hogy a tehercsökkentéshez szükséges feltételek egyike, hogy az adott negyedévhez viszonyítják a hatszázalékos reálkereset-emelkedést, mivel ez a munkaadókra nyomásgyakorlást jelent a béremelések folytatásának érdekében. A munkaadói oldal kifogásolta ugyanakkor, hogy a minimálbérek emelése januártól esedékes, ám a tehercsökkentést csak júliustól tudják érvényesíteni.

A kormány megerősítette az ülésen, hogy a feltételek teljesülése, tehát a negyedévenkénti hatszázalékos reálkereset-növekedés esetén 2022-ig összesen négyszer csökken 2-2 százalékponttal a járulék, bizonyos feltételek teljesülése esetén pedig további évi 0,5 százalékpontos mérséklés is jöhet.

Lapunk korábban beszámolt róla: csak abban az esetben van lehetőség a januá­ri járulékcsökkentésre, ha módosítják a bérmegállapodást, mivel a mérsékléshez szükséges adatok januárra még nem állnak rendelkezésre, így a tervek szerint erre júliustól kerülne sor.

Ágazati szereplők szerint ugyanakkor a kérdés még az őszi egyeztetéseken is előkerülhet, mivel a bérmegállapodás csak 2017-re és 2018-ra rendezte a minimálbéreket, így azokról is meg kell állapod­niuk az érdekképviseleteknek és a kormánynak. Erre várhatóan decemberben kerül sor.

Tiltakozás a közszférában
Visszautasítja a közszféra létszámcsökkentésének tervét a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF). Közleményükben emlékeztettek Varga Mihály pénzügyminiszter nyilatkozatára, aki tegnap arról beszélt: nem zárkóznak el a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének azon javaslatától, hogy százezer főt átirányítsanak a közszférából a versenyszektorba. A kormány a bürokrácia méretével, a munkaadói képviselet pedig a létszámhiánnyal érvel. A SZEF szerint ugyanakkor a foglalkoztatottak számához képest a közszolgálatban dolgozók aránya nem magas.

(Magyar Idők)

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+6 #3 Bandita 2018-07-16 11:57
Ez mind szép és jó, de! pont a 100ezer forintos kp.-ban adható keretről nincs egy szó sem a szakszervezetek kérésében. Miközben hiába emelkedtek a bérek, csökkent állítólag egyes élelmiszerek ára, a boltban észre sem lehet ezt venni. Ha jól emlékszem ezt el is ismerte Varga Mihály, de ellene nem tettek semmit. Helyette kirántanak a mi zsebünkből havi 8ezer nettót.
Rendben, nem az a fizetésünk, de ha nem emelikmeg ennyivel nettóban akkor sokra megyek a Szép-kártyám vendéglátás zsebével. A kp-nél nem kell vadászni hol fogadják el.
Szánalom ez az egész amivel a kormány próbálja ezt kommunikálni, miközben maguknak meg pikk-pakk megemelték a fizetésüket nem is kis mértékben. Ha üres a kassza, akkor nem magukon kéne kezdeni? Nem, rajtunk akik húzzuk az igát a polgármesteri hivatalokban, a kormányhivatalo kban, a minisztériumokb an. Nagyot néznének egy általános ágazati sztrájk miatt, főleg ha tartana egy hétig. Megállna az élet az biztos.
Idézet
 
 
+9 #2 Vidéki 2018-07-14 09:11
Szóval az önkormányzati igazgatásban (a legnehezebb közigazgatási munka a falvakban, kisvárosokban, városokban, ők a valódi végvári vitézek, és még az életünkkel is játszunk!) dolgozó köztisztviselők béremelésére nincs pénz! Az országgyűlési képviselők béremelésére (átlagosan 200.000.-Ft emelést kapnak, plussz albérleti hozzájárulás, plussz benzinpénz emelés)meg van?! 10. éve nincs béremelése a köztisztviselők nek - értitek vezetők, ezt nem lehet elviselni!
Idézet
 
 
+14 #1 Lófasz és estifény 2018-07-13 12:05
Háttérszámítást végez, aztán megállapítja, hogy nem fér bele a keretbe, mert most emelték a saját fizetésüket, és hát más meg dögöljön éhen! Érdekes módon arra kapásból van fedezet, de az önkormányzati dolgozók bérének rendezésére nincs! Minimálbért a semmittevő képviselőknek, ne 1.000.000.-Ft-o st. A létszámstopról, meg a 100000 fő átirányításáról pedig annyit, hogy ha lennének munkahelyek, akkor lenne hova átirányítani, de a Mercibe műszakban sori dolgozónak nem fogok elmenni, nem azért, mert büdös a munka, hanem mert nem azért tanultam éveket! Akkor már inkább kimegyek külföldre, ott fizetek adót, és szép lassan a dagadt, semmittevő képviselők éhen halnak, mert ugye a mi adónkból élnek!!! A szakszervezet száját meg befogták azzal, hogy majd ősszel agyalnak a mi béreinken is, holott a költségvetésben marad az illetményalap mértéke, szóval max pofa alapján kaphatnak az önkormányzatok a bér kiegészítésére pénzt. De persze így őszig várunk, utána meg már nem tudunk semmit szervezni, de legalább az MKKSZ-nek új honlapja van! Szép az élet így vidéken, csak megélni nemlehet!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hagyományos tanfolyamok

gyaksz

 

belso kulsonemz

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • ..., majd olcsón rátenni a kezünket. NER logika újabb példája. Még egy... Tovább...
  • A köztisztviselői illetményalap - ami a munkabér számítás alapja - írd... Tovább...
  • Szolgáló közigazgatást a közigazgatásban dolgozókon keresztül valósítj... Tovább...
  • Ebbe persze bele kellett kötnie. Tovább...
  • A területi meg az önkormányzati igazgatást nem a vezetők tartják életb... Tovább...
  • Üzennék Patyi mesternek, mert úgy látom, különbözőképpen látjuk a dolg... Tovább...
  • Éppen itt az ideje,az utolsó utáni percben vagyunk.Negyven három éve d... Tovább...
  • Ez mind szép és jó, de! pont a 100ezer forintos kp.-ban adható keretrő... Tovább...
  • Szóval az önkormányzati igazgatásban (a legnehezebb közigazgatási munk... Tovább...
  • Háttérszámítást végez, aztán megállapítja, hogy nem fér bele a keretbe... Tovább...
  • Átgondoltan kivezetni a cafetériát - ezt meg hogyan támogathatja a Mun... Tovább...
  • "Az ÁSZ-elnök Domokos László például felvetette, hogy olyan utalványok... Tovább...
  • Ez a fejlesztés oly annyira sikeres, hogy mióta a Nyugdíjbiztosít ó be... Tovább...
  • Csak Budapestieknek? Tovább...
  • Keresetek emelkedése - kinél? 37.000 köztisztviselőn ek központilag 10... Tovább...