Hirdetés
Kétmilliárd jut az önálló zártkerti programra
2017. augusztus 31. csütörtök, 08:00

kertkÖnálló zártkerti program elindítására hívja fel a kormány a földművelésügyi minisztert egy a Közlönyben közzétett határozatában – írja a Világgazdaság.

A magyarázó szöveg szerint az intézkedést a kabinet azért rendelte le, mert egyetért azzal, hogy a zártkertként nyilvántartott meglévő genetikai sokféleség megőrzése, a környezet védelme, a külterületeken folytatott szőlő- és gyümölcstermesztés fennmaradása, valamint a vidéki tájfenntartás érdekében mielőbbi célzott beavatkozás szükséges.

A határozat értelmében a földművelésügyi miniszter a zártkerti program pályázatainak kiírásához 2017-ben kétmilliárd forint összegben vállalhat kötelezettséget, vagyis már idén elindulhatnak a programok, a költségvetést pedig csak jövőre terheli a kifizetési kötelezettség. A kormány rendelkezett arról is, hogy a nemzetgazdasági tárca a programra azonos összeget biztosítson majd 2019-ben is a költségvetés tervezése során.

A Földművelésügyi Minisztérium már 2015-ben elindított egy zártkerti revitalizációt célzó nemzeti programot, amelynek forrásaira az önkormányzatok pályázhattak. Az összesen 300 millió forintos támogatás igénybevételére egyedi kérelmek benyújtásával volt lehetőség 2016. június 28-ig bezáróan. Az tavalyi program keretében olyan mentorálással kísért mintaprogramok juthattak vissza nem térítendő támogatáshoz, amelyek során zártkerti fekvésű földrészlet revitalizációja valósulhatott meg igazoltan őshonos vagy tájfajta növény telepítésével, közösségi termelés mellett.

Hazánkban jelenleg mintegy 200.000 hektár zártkerti ingatlan található, melyek nagy része elhanyagolt, gondozatlan terület, jellemzően a települések határában lévő, főként kézimunkával művelhető, apróparcellás szőlő- és gyümölcsterületek.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+1 #1 Bíbor 2017-09-05 14:06
Örömmel veszem, hogy a kormány áldozni kíván a külterületi zártkertekre mert ahol nincs közművesítve a terület ott bizony sokan otthagyják parlagon a korábban vásárolt és időközben megunt tulajdont vagy a megörökölt földterületet.H a már áram van a területen sokkal jobbak a kilátások.Ha pályázni tudunk remélem nyerünk is majd a pályázaton és nálunk is vissza veszik sokan a letett tulajdonukat. Antal Lajos polgármester Szabadi
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hagyományos tanfolyamok

gyaksz

 

belso kulsonemz

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • ..., majd olcsón rátenni a kezünket. NER logika újabb példája. Még egy... Tovább...
  • A köztisztviselői illetményalap - ami a munkabér számítás alapja - írd... Tovább...
  • Szolgáló közigazgatást a közigazgatásban dolgozókon keresztül valósítj... Tovább...
  • Ebbe persze bele kellett kötnie. Tovább...
  • A területi meg az önkormányzati igazgatást nem a vezetők tartják életb... Tovább...
  • Üzennék Patyi mesternek, mert úgy látom, különbözőképpen látjuk a dolg... Tovább...
  • Éppen itt az ideje,az utolsó utáni percben vagyunk.Negyven három éve d... Tovább...
  • Ez mind szép és jó, de! pont a 100ezer forintos kp.-ban adható keretrő... Tovább...
  • Szóval az önkormányzati igazgatásban (a legnehezebb közigazgatási munk... Tovább...
  • Háttérszámítást végez, aztán megállapítja, hogy nem fér bele a keretbe... Tovább...
  • Átgondoltan kivezetni a cafetériát - ezt meg hogyan támogathatja a Mun... Tovább...
  • "Az ÁSZ-elnök Domokos László például felvetette, hogy olyan utalványok... Tovább...
  • Ez a fejlesztés oly annyira sikeres, hogy mióta a Nyugdíjbiztosít ó be... Tovább...
  • Csak Budapestieknek? Tovább...
  • Keresetek emelkedése - kinél? 37.000 köztisztviselőn ek központilag 10... Tovább...