Hirdetés
Tízmilliárdból épülhet uszoda Veszprémben
2017. július 14. péntek, 07:30

usziNégymilliárd helyett tízmilliárd forintból épülhet uszoda Veszprémben. Mert így majd nemzetközi versenyeket is lehet rendezni benne, érvel a kormány – írja a Népszava.

Noha a vonatkozó kormányhatározatban négymilliárd forintban határozták meg a veszprémi uszodaépítés költségeit, a város önkormányzata által elkészített megvalósíthatósági tanulmány már mintegy tízmilliárd forintban jelölte meg a forrásigényt. A jelentős költségnövekedést a kormány a beruházás komplexitásával indokolja, terveik szerint az uszoda többfajta igényt is ki tud majd elégíteni.

Az uszodát évek óta tervezik. Mivel Veszprém híján van a vizes létesítményeknek, a 2015-ös, az ellenzéki erők által támogatott Kész Zoltán független jelölt győzelmével végződő időközi országgyűlési választások során a Fidesz számára jó kampányfogásnak tűnt egy hatalmas uszodakomplexum beígérése. A kormánypárti jelölt veresége után az uszodaépítés már nem tűnt annyira fontosnak az egyébként fideszes vezetésű városban, ám mivel 2015-ben maga Orbán Viktor hagyta jóvá a beruházást, valamit mégis csak tenni kell.

A gigaberuházás lélegzetelállítónak korántsem nevezhető látványtervei 2016 októberére készültek el, az önkormányzat ekkor fogadta el a jócskán megnövekedett költségvetést tartalmazó megvalósíthatósági tanulmányt is - ám hogy a létesítmény mikorra készül el, továbbra sem tudni. Az építkezés megkezdését ígérték már 2016-ra, 2017-re is; most úgy tűnik, 2018-ig még várni kell, az uszodát pedig leghamarabb 2019-ben élvezhetik a veszprémiek.

,,Tekintettel arra, hogy a rendelkezésre álló forrást meghaladja a tanulmányban szereplő összeg, indokolt új előterjesztés alapján a kormány ismételt döntése" - reagált Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Mesterházy Attilának (MSZP) az uszodaépítést firtató kérdéseire. Tájékoztatása szerint az új előterjesztés idén kerülhet a kormány elé, ez fogja tartalmazni a beruházás befejezésének várható időpontját is. Fónagy szerint egyébként azért kell több pénz, mert - mint fogalmazott - az uszoda "egyaránt alkalmas lesz nemzetközi versenyek lebonyolítására, kielégíti a lakossági igényeket, továbbá tanuszodai funkciót is be fog tölteni".

Hol vannak a tanuszodák?

A tervezett 25-ből eddig egyetlen tanuszoda épült meg a tanuszodaprogram keretében - írta a Magyar Nemzet. A program bejelentésekor, 2014-ben egyébként még 32 uszodáról volt szó, a céldátum akkor 2015 volt. A fejlesztési minisztérium tájékoztatása szerint 21 uszoda építése még folyik, reményeik szerint jövőre készülhetnek el. A főváros XI. kerületében és Vajszlón még csak a közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
0 #1 vizesnyolcas 2017-07-20 11:32
Hát, aki ezt a cikket írta, semmit nem tud Veszprémről, különösen nem az uszoda fejlesztés előtörténetéről részleteiről. Kár, mert úgy lenne szép és értelmes, valós információt közvetítő, akár még érdekesnek is mondható cikk. De valószínű ezért névtelen a cikk szerzője....
Rémhírkeltésre, félretájékoztat ásra, kedélyek felkorbácsolásá ra viszont kiválóan alkalmas.
"előbb gondolkodj, aztán cselekedj"
Hát ez "KÉSZ" :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hagyományos tanfolyamok

gyaksz

 

belso kulsonemz

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • Béremelés vagy sztrájk? Vezetők válasszatok! Tovább...
  • Jó lenne ismerni a kormányzati szándékot.... Tovább...
  • Nem azt mondtam, hogy jó, hanem normális. Tisztában vagyok az összes r... Tovább...
  • Kedves Korrekt!Csak a korrekt tájékoztatás érdekében - az előző parlam... Tovább...
  • Nem vitaként, de azért a 35e + 1 szabadnap elég normális bérnek mondha... Tovább...
  • És nem is fizetik ki!! Sajnos nem, csak ha megszűnik a jogviszony. Ne... Tovább...
  • És nem is fizetik ki!! Tovább...
  • A határidőket nézve a nagypéntek és nagyszombat esetében már nem kell ... Tovább...
  • Sok helyen még a jogszabályban rögzített szabadságot sem tudják tárgyé... Tovább...
  • Érdekes, hogy most szükség van a köztisztviselők re, most vagyunk vala... Tovább...
  • Az emberi méltóságot és a magánszféra tiszteletben tartását nem a rend... Tovább...
  • Az ASP rendszer vidéken is ritka csodás dolog. Még több közszolga kell... Tovább...
  • Kedves "Vidéki"! Úgy néz ki, hogy az a cél: ne legyen vidék. Tovább...
  • És erről az ügyfelek is tudnak? Mert itt vidéken az emberek jelentős r... Tovább...
  • A minimálbéren lévő köztisztviselők ennek elmondhatatlanu l örülnek. E... Tovább...
Hirdetés