Hirdetés
Közösségek pályázatát várják az Élelmiszerlavina programba PDF Nyomtatás E-mail
2015. február 23. hétfő, 08:00

ElelmiszerlavinaHatodik alkalommal indult el a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programja. Az önkormányzatok és civil szervezetek idén is több millió forint értékű zöldség vetőmagra pályázhatnak március 6-ig.

Olyan tevékeny pályázókat várunk, akik vállalják, hogy a földjeiken szakmai felügyelettel a Syngenta által felajánlott értékes zöldség vetőmagból élelmiszernövényeket termelnek rászorulók aktív bevonásával, majd a terményeket odaadják a környéken élő hátrányos helyzetűeknek, időseknek, fogyatékkal élőknek - mondta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke. - Az Élelmiszerlavina így tulajdonképpen hal helyett hálót biztosít a nehéz helyzetű embernek, másrészt visszavezetheti őket a munka világába.

A program fontos hozadéka a kézzelfogható segítségen túl az is, hogy a benne tevékenykedők megtanulhatják, hogy a saját kertjüket hogyan hasznosítsák, hangsúlyozta Cseh Balázs. Nagyon fontos lenne, hogy a jelenleg kihasználatlan kiskertekben ismét egészséges élelmiszernövények termesztésébe kezdjenek a családok, az Élelmiszerlavina ezt a célt is szolgálja.

Cégünk kiemelten fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást, s örömmel tölt el bennünket hogy az Élelmiszerlavina évről-évre mennyi nehéz helyzetű családnak ad segítséget – mondta Czigány Tibor, a Syngenta ügyvezető igazgatója. - Az elmúlt esztendő minden szempontból rekordnak tekinthető: 2014-ben több mint 13 ezer nehéz sorsú emberen segített Élelmiszerlavina program.

A résztvevő 37 önkormányzat és civil szervezet földjein tavaly összesen csaknem 170 tonna egészséges élelmiszernövényt termesztettek, több mint ezer ember aktív bevonásával. Az Élelmiszerlavina története során már így több mint 100 ezer hátrányos helyzetű ember kapott segítséget ilyen módon.

A program jótékonysági nagykövete ebben az évben is Novodomszky Éva. A népszerű televíziós személyiség nemcsak közvetíti a program céljait, de személyesen részt vesz a munkákban és a megtermelt élelmiszerek, élelmiszeradományok szétosztásában is. Mint elmondta: a közösségi termelés révén megtanítja számukra az öngondoskodást, az egészséges zöldségek pedig kézzelfogható segítséget jelentenek a nehéz sorsú családoknak.

A 2015-ös Élelmiszerlavina program pályázati kiírása

A Magyar Élelmiszerbank Egyesületről

Az idén 10 éves Élelmiszerbank 2005 óta folyamatosan növeli az évente megmentett élelmiszerfeleslegek mennyiségét. Az Egyesület gyártóktól, kereskedelmi hálózatoktól gyűjti be a felajánlott élelmiszerfelesleget, melyek között vannak közeli lejáratú termékek, csomagolási hibás termékek, de akár szezonálisan már nem eladható, kiváló minőségű élelmiszerek is. Az Élelmiszerbank 2014-ben 1400 tonna élelmiszert juttatott el ingyenesen közel 300 000 nélkülözőhöz, 220 partnerszervezetén keresztül. 2005-ös megalakulása óta 34 500 tonna élelmiszert osztott ki közel 14,5 milliárd forint értékben.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • Persze hogy rendkívül gyorsan bírálják el a pályázatokat, hiszen már a... Tovább...
  • Ez megint tele van pontatlan információkkal. A részletekbe nem megyek ... Tovább...
  • El kellene még egyszer olvasni a határozatot! Nem a helyi önkormányzat... Tovább...
  • Azért arra kíváncsi lennék, hogy a jövő évi két választást a köztisztv... Tovább...
  • Elszomorító, hogy ugyanazon a településen a Járási Hivatalban dolgozó ... Tovább...
  • Már minden közigazgatásban dolgozó tisztviselőnek megemelik-megem elté... Tovább...
  • Szép,szép csak éppen az önkormányzatokr ól feledkeztek meg megint.Úgy ... Tovább...
  • CSÓRÓ KÖZTISZTVISELŐ! A szakszervezet csak tököl ideje lenne már lépni... Tovább...
  • Mese habbal! Emellett az intézkedés tovább mélyíti a szakadékot a korm... Tovább...
  • Megy a harc,hogy a tornyházak,vagy az irodenegyedek főúti kereszteződé... Tovább...
  • Tisztelt polgármester társaim most ki fog elnézést kérni a megrágalmaz... Tovább...
  • Na, egy saller kiosztva a bíróknak is. Tovább...
  • Ez a cikk is arra mutat, hogy az önkormányzatok pénzügyi gyámságát kés... Tovább...
  • Olvasva az üggyel kapcsolatos megnyilatkozáso kat már látszik, hogy a ... Tovább...
  • Rendkívül lehangoló, hogy egy szakmai ügyből politikai bohózat lett. A... Tovább...