Hirdetés
Uniós forrásból fejlesztik a szolnoki kórházat PDF Nyomtatás E-mail
2014. augusztus 14. csütörtök, 07:30

euuuHét és fél milliárd forint értékű, döntően európai uniós támogatásból finanszírozott, átfogó fejlesztés kezdődött a szolnoki Hetényi kórházban.

Tölgyes Anna, az intézmény főigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: a projekt keretében a meglévő épületegyüttes mellé egy új épülettömböt húznak fel, hogy lehetővé tegyék az egyes orvosi társszakmák integrált működését. Az 1896 óta működő kórház legrégebbi, a többi között a pszichiátriának, a krónikus belgyógyászatnak, az infektológiának és az igazgatásnak helyet adó épületeit elbontották - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a 2015 nyarára elkészülő új épülettömbben a központi betegirányító egységet, a szülészet-nőgyógyászatot, a csecsemő- és gyermekgyógyászatot, a fül-orr-gégészetet és a szájsebészetet, valamint a szemészeti osztályt alakítják ki. A már meglévő központi műtőhöz három új műtő csatlakozik majd, és egy új radiológiai épületet is létrehoznak. Az Országos Vérellátó Szolgálat is új helyre kerül, a volt egészségügyi szakiskola üresen álló épületének földszintjére költözik be.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet fejlesztési projektjének összköltsége 7 milliárd 440 millió forint, az európai uniós támogatás mértéke 90 százalékos, a 10 százalékos önerőt az állam adja.

Tölgyes Anna kitért arra, hogy a fővállalkozó Swietelsky Magyarország Kft. úgy vállalta a kivitelezést, hogy a kórház működésében nem lehet fennakadás. A munka esetenként nehézséggel és kényszerintézkedéssel jár, így például meg kellett szigorítani a parkolási rendet.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • El kellene még egyszer olvasni a határozatot! Nem a helyi önkormányzat... Tovább...
  • Azért arra kíváncsi lennék, hogy a jövő évi két választást a köztisztv... Tovább...
  • Elszomorító, hogy ugyanazon a településen a Járási Hivatalban dolgozó ... Tovább...
  • Már minden közigazgatásban dolgozó tisztviselőnek megemelik-megem elté... Tovább...
  • Szép,szép csak éppen az önkormányzatokr ól feledkeztek meg megint.Úgy ... Tovább...
  • CSÓRÓ KÖZTISZTVISELŐ! A szakszervezet csak tököl ideje lenne már lépni... Tovább...
  • Mese habbal! Emellett az intézkedés tovább mélyíti a szakadékot a korm... Tovább...
  • Megy a harc,hogy a tornyházak,vagy az irodenegyedek főúti kereszteződé... Tovább...
  • Tisztelt polgármester társaim most ki fog elnézést kérni a megrágalmaz... Tovább...
  • Na, egy saller kiosztva a bíróknak is. Tovább...
  • Ez a cikk is arra mutat, hogy az önkormányzatok pénzügyi gyámságát kés... Tovább...
  • Olvasva az üggyel kapcsolatos megnyilatkozáso kat már látszik, hogy a ... Tovább...
  • Rendkívül lehangoló, hogy egy szakmai ügyből politikai bohózat lett. A... Tovább...
  • Hát a köztisztviselők kel mi lesz?!A 2008. évi illetményalap - 38.650.... Tovább...
  • A köztisztviselők pedig nem érdemelnek megbecsülést... .... Tovább...