Hirdetés
Emiatt sokan ki fognak akadni a magyar munkahelyeken PDF Nyomtatás E-mail
2019. február 28. csütörtök, 10:15

szamtechEgy jogszabálytervezet szerint a dolgozók a munkahelyüktől kapott számítógépet csak munkára használhatják a jövőben, így például a Facebookra sem lehet felmenni.

Egy, a Trócsányi László igazságügyi miniszter által jegyzett új jogszabály szerint hamarosan rendkívül szigorú szabályozás jön a munkahelyi eszközök használatában. Bár az ezt tartalmazó salátatörvényt még nem fogadták el, az már az Országgyűlés előtt van - emlékeztet a hvg.hu.

A GDPR alapján készült törvénytervezet kimondja, hogy „a munkavállaló a rendelkezésére bocsátott számítástechnikai eszközt kizárólag a munkaviszony teljesítése érdekében használhatja".

A lényeg, hogy a dolgozó munkaidőben ne Facebookozzon, hanem dolgozzon - mondta a lapnak Ormós Zoltán internetjogász, aki szerint éppen ezért „nem ördögtől való ez a szabályozás". A szakember praxisában előfordult már olyan eset, hogy egy dolgozó a munkaidő felét közösségi oldalakon töltötte, a másik felében pedig online pókerezett.

De nem csak Facebookról és online játékról van szó. „Például sportújságot olvasni munkaidőben nem ajánlatos, hacsak nem sportjogász vagy sportriporter az ember. Filmet letölteni is csak akkor, ha filmkritikus az ember" - hozta fel Ormós Zoltán.

Ettől persze el lehet térni, ám ehhez egy külön megállapodás kell a munkaadó és a dolgozó között, amelyben kikötik, hogy a dolgozók mire használhatják, és mire nem a munkahelyi eszközöket.

Persze lehetnek más módszerek is: „Vannak már olyan munkahelyek, ahol csak ebédidőben nyílik meg a teljes net, munkaidőben csak a megengedett tartalmak érhetők el, ez vagy ennél szigorúbb a gyakorlat például egyes bankokban" - mondta a hvg.hu-nak Ormós Zoltán. A , szabályozás alól az okostelefonok sem kivételek, főleg, hogy egyik-másik már többet tud, mint egy számítógép. Éppen ezért az internetjogász arra figyelmeztet mindenkit, céges telefonjáról ne küldjön privát sms-t.

(napi.hu)

<

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+3 #1 Bagoly 2019-03-05 10:49
Gondolkozzunk már el, hány olyan zárt csoport nyílt a facebookon az utóbbi egy évben, amely az ASP használatában, a KCR rendszer használatában, stb... segít...
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Szerintem mind tudjuk hol, vagyis ki(k)nél van a pénzünk. Tovább...
  • Dolgozói szegénység van már 11. éve az önkormányzatokn ál dolgozó közt... Tovább...
  • A köztisztviselők nél már 11. éve megtorpant a béremelkedés! Valahogy ... Tovább...
  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...
  • Ami az egész dolog pikantériája, hogy a miniszteri biztos pont egy oly... Tovább...
  • "2019 utolsó napján"???????? ? Tovább...
  • A jegyzőre telepítenek hatáskört? Észrevették, hogy a kormányhivatali ... Tovább...
  • A rabszolgatörvén y felold valóságos feszültséget, ahol eddig korlatoz... Tovább...
  • Gondolkozzunk már el, hány olyan zárt csoport nyílt a facebookon az ut... Tovább...
  • Első olvasatra kedvező változás, de az ördög a részletekben rejlik. Va... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó köztisztviselők illetményalapja - a béra... Tovább...
  • Ezt a választást is az önkormányzati köztisztviselők bonyolítják le. M... Tovább...
  • "A kisebb termelőknek egyáltalán nem kell tartaniuk attól, hogy az áts... Tovább...
  • Minimum 1 hetes sztrájkot kell szervezni, az 1 napos leállás nem ér se... Tovább...
  • Most tapsoljak vagy inkább sírjak, bár jobban az utóbbihoz lenne kedve... Tovább...