Hirdetés
Folytatódik a bürokráciacsökkentés PDF Nyomtatás E-mail
2017. május 10. szerda, 06:00

kovacs zoltan kozigazgatasA versenyképesség szempontjából is fontos, hogy egy ország milyen bürokratikus módon kezeli a vállalkozásokat – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára Kossuth rádió 180 perc című műsorában és az M1 aktuális csatornán.

A 2015-ben és 2016-ban meghozott törvények nyomán a múlt évben 23,5 millió ügyből 18 millióban csökkent az ügyintézési határidő: nyolc napon belül elintézetté váltak – érzékeltette az elmúlt évek sikereinek és egyben a feladatnak a nagyságát is Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. Eddig 266 törvényhez „nyúltak hozzá”, 73 törvényt pedig hatályon kívül helyeztek - ismertette a számokat.

Az államtitkár közlése szerint van még 1500 törvény, 2100 kormányrendelet és 3000 miniszteri rendelet, amelyek jelenleg is hatályosak – ezek felülvizsgálatán dolgoznak. A cél az eljárási idők csökkentése, a párhuzamosságok kiküszöbölése és az automatizálás bővítése, hogy több ügyet lehessen elektronikusan ügyfélkapun keresztül intézni, ne kelljen személyesen megjelenni a kormányhivatalban – jelölte ki az aktuális célt.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • Béremelés vagy sztrájk? Vezetők válasszatok! Tovább...
  • Jó lenne ismerni a kormányzati szándékot.... Tovább...
  • Nem azt mondtam, hogy jó, hanem normális. Tisztában vagyok az összes r... Tovább...
  • Kedves Korrekt!Csak a korrekt tájékoztatás érdekében - az előző parlam... Tovább...
  • Nem vitaként, de azért a 35e + 1 szabadnap elég normális bérnek mondha... Tovább...
  • És nem is fizetik ki!! Sajnos nem, csak ha megszűnik a jogviszony. Ne... Tovább...
  • És nem is fizetik ki!! Tovább...
  • A határidőket nézve a nagypéntek és nagyszombat esetében már nem kell ... Tovább...
  • Sok helyen még a jogszabályban rögzített szabadságot sem tudják tárgyé... Tovább...
  • Érdekes, hogy most szükség van a köztisztviselők re, most vagyunk vala... Tovább...
  • Az emberi méltóságot és a magánszféra tiszteletben tartását nem a rend... Tovább...
  • Az ASP rendszer vidéken is ritka csodás dolog. Még több közszolga kell... Tovább...
  • Kedves "Vidéki"! Úgy néz ki, hogy az a cél: ne legyen vidék. Tovább...
  • És erről az ügyfelek is tudnak? Mert itt vidéken az emberek jelentős r... Tovább...
  • A minimálbéren lévő köztisztviselők ennek elmondhatatlanu l örülnek. E... Tovább...
Hirdetés