Hirdetés
Biomassza tüzelőrendszert adtak át a fűtőerőműben PDF Nyomtatás E-mail
2015. szeptember 18. péntek, 07:00

fazekas sandorA Tatabánya huszonháromezer háztartásának távfűtést és meleg vizet szolgáltató fűtőerőműben átadtak egy 20 megawatt teljesítményű, faapríték-tüzelésű kazánt, valamint az üzemeléséhez szükséges szállítószalag- és tárolórendszert.

Tatabánya ezzel a beruházással megtette az első lépést a távfűtés energetikai függetlensége felé – emelte ki beszédében Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Emlékeztetett arra, hogy a most átadott berendezések egy nagyobb fejlesztés részei, amellyel felváltható a jelenlegi gáztüzelés. Az erőműben további két, egyenként 37 megawattos faaprítékos kazán épül, ezek adják majd 2015 végére Tatabánya szinte teljes távhő- és melegvíz-ellátását. A két beruházás összege meghaladja a 6,2 milliárd forintot, melyből 1,5 milliárd forint az uniós és költségvetési támogatás.

Schmidt Csaba polgármester kiemelte, az erőmű 2010-ben került az önkormányzat többségi tulajdonába. Jövőképében kiemelt szerephez jutott, hogy a város kétharmadát ellátó távfűtést a lehető legkevesebb költséggel üzemeltessék, hazai erőforrások használatával. A technológiai átállás az erőmű százas létszámát 41 új munkahellyel bővíti.

A tatabányai fűtőerőmű biomasszás tüzelésre való átépítését az MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt. végzi el. A beruházás magában foglalja faapríték-tüzelésű kazánok és a hozzájuk tartozó behordó rendszer beszerzését, valamint a berendezések beépítéséhez szükséges építészeti, gépészeti, irányítástechnikai és villamos tervezési, illetve kivitelezési munkákat. A Tatabánya Fűtőerőmű 2015 májusában kötött 2032-ig érvényes szerződést a Vértesi Erdő Zrt.-vel százezer tonnát meghaladó mennyiségű faapríték évenkénti szállításáról. A szerződés aláírásakor elhangzott, hogy az üzletkötés értéke eléri az 1,5 milliárd forintot.

Az erdőgazdaság 20 tagú biomassza-integrációt hozott létre, és logisztikai központot létesített a biztonságos ellátás érdekében. A fejlesztéssel a faapríték tüzelőanyag részaránya 86 százalék lesz, a gázfelhasználás 14 százalékra csökken. Az átalakítás előtt az erőművet gázzal fűtötték, s évente 60 millió köbméter gázt használtak fel.

Az erőművet 2004-ben széntüzelésről földgázüzemre állították át, ezzel a korábbi értékek töredékére csökkent a szennyezőanyagok kibocsátása. A létesítményben jelenleg három, egyenként 572 ezer köbcentiméteres finn Wärtsilä gázmotor dolgozik. A villamosenergia-termelés kapacitása közel 50 megawatt, távfűtésre évente 1,1 millió Gigajoule hőenergiát adnak át az önkormányzati tulajdonú távhőszolgáltatónak, amely a hőenergiát kétszáz kilométernyi vezetékhálózaton juttatja a város 23 ezer lakásába és a hálózatra csatlakozott intézményekbe.

A tatabányai fűtőerőművet 2010 elején 3,6 milliárd forintért vásárolták meg az MVM Magyar Villamos Művek Zrt-től. A fűtőerőmű többségi, 51 százalékos tulajdona az önkormányzathoz került, a fennmaradó részt az ELMIB Energetikai Zrt. és más magánbefektetők birtokolják.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Csak a tisztánlátás kedvéért - a kis falvakban, de még a nagyobbakban is hiány v... Tovább...
  • #2 kételkedőnek: Egy pártnak eszébe jutott, hogy haza kéne csábítani a külföldre... Tovább...
  • Mégiscsak szükség van az önkormányzatokr a meg a köztisztviselők re?! A kormány ... Tovább...
  • Kicsit jobban is átgondolhatták volna, a nagy uborkaszezon közepén ezt az egésze... Tovább...
  • 100.000 köztisztviselő átcsoportosítás át tervezik a közszférából. Három diplomá... Tovább...
  • Kedves Vidéki! 2016. őszétől ez a cél. ☹ Tovább...
  • 5.000.000.-Ft-o s fizetés egy miniszternek - tehát 20x akkora fizetése van, mint... Tovább...
  • ...."a központi közigazgatásban , főként a minisztériumokb an 2008 óta valóban n... Tovább...
  • Ha munkaerő hiány van, nos.. az utcán sok emert találnak aki állást keres... de ... Tovább...
  • (...) Magukkal szemben lennének szigorúak, és az ő fizetésüket is a minimálbéren... Tovább...
  • A minisztériumokb an súlyos milliók kerültek kifizetésre jutalom címén. Ezzel sz... Tovább...
  • *** az egész közigazgatás, a vezetőkkel együtt!!! Tovább...
  • Kormányzati politikai döntést önkormányzat hajt végre saját alkalmazottaiva l (k... Tovább...
  • Debrecenbe kéne menni, operátor kéne lenni. Misi tudja, nem úgy megy az, de le v... Tovább...
  • A katasztrófa nem fenyeget, hanem már kőkeményen itt van! Vidéken - és nem csak ... Tovább...