Hirdetés
Utolsónak hitt önkormányzati esély PDF Nyomtatás E-mail
2018. június 22. péntek, 08:00

videkVidéken életmentőként várják a falvak beígért fejlesztési csomagját, bár a polgármesterek és a kormány sem tudja, mit kellene belepakolni a programba.

Kimondva, kimondatlanul a Fidesz kétharmados győzelméhez, a vidék kistelepüléseinek politikai letarolásához szükség volt arra a helyi vezetőket nyugtató levélre, amiben Orbán Viktor négy nappal a választás előtt szent fogadalmat tett, hogy sehol nem fognak önkormányzatot felszámolni, minden településnek lehet helyhatósága, „még annak is, ahol csak négyen élnek”. Az üzenetben meghirdette a megyei jogú városok fejlesztési csomagja mellé a „nagyjából kidolgozott” középvárosi programot és beharangozta a falvak megújításának terveit is. A voksokat a kormánypártok bezsebelték, de ahogy április elején nem tudtunk semmit a Modern falvak programról, úgy most, június második felében is csak ködszurkálás folyik, ha a kérdés szóba kerül. Közben erősödik az érzés: a falvak megmentő csomagja körül nincs minden teljesen rendben.

Egyrészt közismerten ellenzéki, baloldali vezetésű települések maradtak ki a miniszterelnöki címlistából, nem tudni miért. Az azóta megszűnt Együttből a Momentumba tavaly átigazolt Juhász Béla, Sződliget polgármestere és Angyal Jenő, a Nógrád megyei Vizslás szocialista vezetője is azt felelte érdeklődésünkre, hogy semmilyen levelet nem kapott a miniszterelnöktől, csak a megjelent hírekből tudják, hogy valamilyen vidékfejlesztési csomagot ígért be társaiknak. Nekik és községeiknek nem jár majd a pénzből? – kérdezik.

Azt is többen megjegyezték, hogy ugyan jól hangzik a Modern városok program megvalósítása mellett a falufejlesztési csomagért is felelős, kormányzati szerepben most bemutatkozó Gyopáros Alpár ígérete, hogy a lehető legszélesebb kör bevonásával akar társadalmi egyeztetést kezdeni az elképzelésekről, mégis érdemes elgondolkodni: vajon az elmúlt nyolc évben hány kérdés megvitatásába vont be a Fidesz-kormány szakmai és érdekvédelmi szervezeteket, mikor változtatta meg terveit az érveik hatására? Az egyeztetéssorozat elhúzódására pedig nyugodtan lehet majd hivatkozni, amikor a konkrétumokat kéri számon az ellenzék és a sajtó.

Ráadásul a Miniszterelnökség újdonsült államtitkára máris elkezdte a hátrálást, amikor a napokban azt nyilatkozta, először a 2021-es költségvetésben tart elképzelhetőnek nagyobb kifizetéseket a Modern falvak program keretében. Az ugyanakkor már megágyazna a következő évi választásnak, addig pedig az államtitkárság fenntartási költségein túl nem kell mélyen a zsebébe nyúlni a kormánynak, mégis napirenden lehet tartani a kérdést. Erre már önmagában az önkormányzati szövetségek lelkesedése is elegendő biztosíték.

Három héttel ezelőtt négy szövetség fontosnak tartotta válaszlevelet küldeni a miniszterelnöknek, amelyben felajánlották segítségüket a program elkészítéséhez. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) nevében Schmidt Jenő, a Magyar Faluszövetséget vezető Szabó Gellért, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gémesi György, valamint a Községek és Kistelepülések Országos Önkormányzati Szövetsége nevében Csomor László elnök látta el kézjegyével az írást. A levélben jelezték, hogy a térségek integrált, komplex fejlesztésében gondolkodnak, amibe beleértik a Modern városok és a Modern falvak programok egyes elemeinek koordinálását is.

A cikk itt folytatódik

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+6 #4 Gyenes Zoltán 2018-06-27 17:50
Tisztelt "Agglomerációs csőcselék"! Amit ír abban sok az igazság, de azt is nézzük meg hová vezet az az út amit Ön felvázolt. Nem akarok nagy szavakat és történelmi párhozamokat öncélúan használni, de a városok túlsúlya minden eddigi civilizáció végét jelentette. Igaz a romokon lett egy újabb.Nagyon sok olvasata van az ügynek, rombolni egy másodperc alatt is lehet, de a károkat felszámolni évtizedek ha nem évszázadok kellenek. Miről beszélek, már most gond van az élelmiszer előállítással, ha nem lesz aki érti, hogy a paradicsom nem a konzervdobozba terem a tejet meg nem a zacskó adja, akkor egy "villany lekapcsol helyzetben" egy hónap alatt a városokban kannibalizmus lesz a közösségi időtöltés. Tudom jót mosolyog ezen és nyilván még sokan, de nézzük meg mi történt egy sima hurrikán okozta katasztrófa után.Van még egy bájos történetem: 1945 után pesti "táskásemberek" jöttek a faluba a magasságos hivatalból. Feladatuk a községhatár pontosítása volt. Az élelmes bíró egy filkas kolbászért meg szalonnáért hozzácsapatott egy nagy darab erdőt a község határához. Na ezt teszi az éhség, és ezért van szükség normális vidéki Magyarországra is. Csak reménykedem, hogy érted, bár az a kisebb baj ha nem győztelek meg. Csak azok a "fránya" politikusok értenék már egyszer.
Idézet
 
 
-8 #3 Agglomerációs csőcselék 2018-06-26 10:00
Én nem aggódom. Ez most világszerte jelenség, kiürülnek a falvak, visszaveszi majd a területet természet, a városok meg a közvetlen környezete dagadni fog. Egyenletlen lesz az eloszlás, ami azt eredményezi, hogy kis helyen sok ember, nagy helyen kevés. Újra lesz (már van) medvénk, erdeink, védett madaraink. Van jó is a globalizációban . Persze ezt helyben megélni nem lehet könnyű. De ez ellen nem lehet szerintem menni, csak lassítani maximum.
Idézet
 
 
+12 #2 Vidéki 2018-06-22 09:37
Ha a kormány nem tud a falvak 20-30 km-es körzetében normális munkahelyet biztosítani a falusiaknak, akkor a falvak 10. éven belül kiürülnek. Nem csak a fiatalok mennek el, hanem a középkorúak is. Az országban lesznek olyan területek, ahol nem lakik senki. Kelet- Északkelet-Magy arország kiürül, mert itt nincs normális munkabért fizető munkahely, itt csak vegetálni lehet.
Idézet
 
 
+14 #1 Gyenes Zoltán 2018-06-22 08:24
Ez egy választási ígéret volt mint a 12000 Ft fűtéstámogatás amelyből az ügy jelen állása szerint megint a legrászorultabb ak maradtak ki vidéken.A modern falvak program egy sikeres választási blöff volt melynek a kijelentés pillanatában semmi tartalmi eleme nem állt rendelkezésre. Most történik a kabát gombhoz szabása. Nyilván a pénzügyi körök úgy átfogják szabni a reményeinket, hogy abba nem sok köszönet lesz.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • http://doxycycline-cheapbuy.site/ - doxycycline-che apbuy.site.anko r onlinebuyc... Tovább...
  • http://doxycycline-cheapbuy.site/ - doxycycline-che apbuy.site.anko r onlinebuyc... Tovább...
  • http://doxycycline-cheapbuy.site/ - doxycycline-che apbuy.site.anko r onlinebuyc... Tovább...
  • http://doxycycline-cheapbuy.site/ - doxycycline-che apbuy.site.anko r onlinebuyc... Tovább...
  • Nem lesz itt semmi. Kiéheztetnek minket és vége a szektornak. Tovább...
  • Nemrég olvastam, hogy a horvát miniszterelnök asszony első intézkedései közé tar... Tovább...
  • A kedvenc mondatom: "A költségvetés megteremti a kormánytisztvis elői és köztisz... Tovább...
  • "Kövér László házelnök például az eddigi 1,7 milliós fizetése helyett 2,4 millió... Tovább...
  • "Kövér László házelnök például az eddigi 1,7 milliós fizetése helyett 2,4 millió... Tovább...
  • Majd-majd-majd ezt halljuk már évek óta a köztisztviselői béremelésről.És ha a m... Tovább...
  • Rohadjanak meg!!! Az önkormányzati dolgozók bérét 10. éve nem emelik, egy középf... Tovább...
  • . . . Az önkormányzati dolgozó meg legyen boldog a 180 párezres bruttójával(!!! ... Tovább...
  • Az az orvos, aki az alapellátásban háziorvosként szeretne dolgozni közalkalmazot... Tovább...
  • Bizony ez óriási probléma, és sajnos egyre csak nő a betöltetlen háziorvosi prax... Tovább...
  • És vajon a jegyző, mint olyan marad-e? Az önkormányzatisá got lehet máshogy is k... Tovább...