Hirdetés
Varga Mihály és Lázár János Hódmezővásárhelyen PDF Nyomtatás E-mail
2018. január 30. kedd, 08:00

lazarjanos vargamihalySikeres a közigazgatás 2010-ben elkezdett átalakítása, az átlagemberek és a vállalkozások számára is gyorsabbá vált az ügyintézés – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal kibővített ügyfélszolgálatának átadásán.

Könnyebbé, gyorsabbá és olcsóbbá vált az ügyintézés – jelentette ki a miniszter. E folyamat része az adóhivatali ügyfélszolgálatok kormányablakokba költözése – folytatta. 64 újabb településen válik elérhetővé a személyes ügyintézés – tette hozzá. Majd kitért arra, hogy 2017-ben az adóhivatal átalakítása meghozta a várt eredményeket. Tavaly majdnem 609 milliárd forinttal több adóbevétel érkezett be, mint 2016-ban, s ezt úgy sikerült elérni, hogy az adócsökkentések 2017-ben 860 milliárdot hagytak a lakosságnál, a családoknál, a vállalkozásoknál.

Csongrád megye a Dél-Alföld második legfejlettebb megyéje, a gazdasági növekedés meghaladja az országos átlagot – váltott témát. A foglalkoztatottak száma az elmúlt nyolc évben 161-ről 178 ezerre nőtt, az új munkahelyek döntően a versenyszférában jöttek létre. A megyében a 2010-es 15 800-ról 4600-ra esett vissza a munkanélküliek száma. Aki képes és akar dolgozni, az el tud helyezkedni - jelentette ki a miniszter.

Szólásra emelkedett Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is. Hangsúlyozta: ma nincs politikai vita arról, hogy a területi közigazgatási rendszer jól működik, a járásokra, a kormányhivatalokra szükség van, az adóhivatal átalakítása sikeres volt. A kormány célja, hogy mind a 197 járási központban egy helyen lehessen intézni az adó- és a közigazgatási ügyeket, és ez 91 helyszínen belátható időn belül meg is valósul – mondta.

Beszélt arról is, hogy a közigazgatás előtt álló legfontosabb feladat a digitalizáció. A kormány 180 milliárd forintot fordít fejlesztésekre annak érdekében, hogy személyes kapcsolatfelvétel nélkül, otthonról is minél több ügyet el lehessen intézni.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Hі, Neat post. Thеre is a problem along wіth your site іn web explorer, mіght ch... Tovább...
  • Üdv: Szeretnék érdeklődni, hogy a Kulturális közfoglalkoztat ásnak várható-e júl... Tovább...
  • Az átkos szocializmusban az akkori kormány (és persze a párt) törekedett arra, h... Tovább...
  • Szita Károly kolléga több nyilatkozatát is meghallgattam a vidék sorsával kapcso... Tovább...
  • Jaj szegíny pógármesterek, bezzeg a 6 havi jutalom mindig biztos....mi meg dógoz... Tovább...
  • Olvasd el azt a levelet figyelmesebben. Nem azt ígérte a Miniszterelnök úr, hogy... Tovább...
  • Csatlakozva az előttem szólókhoz: tényleg nem normális! 45 évesen 24 éves község... Tovább...
  • Elég érdekesen alakulnak a dolgok, egyszer teremtsük meg az önfenntartás lehetős... Tovább...
  • Ha az iparűzési adót megszüntetik, akkor vége az önkormányzatokn ak!Saját bevéte... Tovább...
  • "Az érdekképviselet gondnak tartja, hogy a közszférából még mindig nem irányítot... Tovább...
  • Nem tudom miről beszél a VOSZ főtitkár. Az önkormányzatokn ál nem hogy plusz lét... Tovább...
  • Addig működik a közigazgatás jól, amíg a mai 50 és fölöttiek ott lesznek. Ha jön... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál a létszám a jogszabályok által előírt feladatokhoz sem ele... Tovább...
  • Hu, én is nagyon megvagyok elégedve. A fizetésem a mai napon is több mint 10000 ... Tovább...
  • Kérdezem a nagypofájú VOSZ vezetői mikor fognak érdemi munkát végezni az alfél á... Tovább...
Hirdetés